Urbánus Legenda

Géza rutinos fesztiválra járó ember hírében állt. Néhány éve, amikor Hegyaljára ment, gondolta itt a remek alkalom új sátrát felavatni, amit leárazáson vett a madaras tecsóban. Már önmagában is meglepő volt, hogy Géza a szervezetébe bevitt nagy mennyiségű szesz hatása alatt is képes volt a sátorcsodát felállítani. Gézának egyébként két nagy szerelme volt az életben: egyrészt a szabad levegő, másrészt a szesz. E két szerelmének úgy hódolt, hogy a fesztivál időtartama alatt, egy éjszaka sem feküdt le se józanon, és semmi esetre sem a sátrában. Sokkal jobban kedvelte a söröspadokat, és a szabad füves területeket alvás céljára használni.
De a mi Gézánk praktikus ember lévén úgy döntött, hogy az utolsó éjszaka, az új sátrában fog aludni. Az este szokásos folyama így alakult: délután 6 körül Géza már tökéletesen részeg volt a másnapi visszafeleúti vonatjegyének árából, amit igyekezett az este folyamán tovább fokozni. Aztán eljött a lefekvés pillanata, amelynek Géza csak külső szemlélője volt, mivel egy nagyon fasza kis punkcsajjal találtak egy teljes üveg vébékát, aztán persze a haverjainak kellett Géza-t visszacipelni a sátrához. Géza amikor álmából felébredve arra eszmélt, hogy erős hányinger kerülgeti, kultúrember lévén, kihúzta a sátra zipzárát és kiokádott a szabadba. Másnap reggelre kelve látta, hogy valami barom telehányta a sátrát. Géza számra az előző este egy stratégiailag fontos részletére, csak a röhögéstől fetrengő haverjaival történt társalgást követően derült fény. Akik előző este, mivel látták Gézán hogy az estének nem lesz jó vége, kitették a sátra elé, hogy ha majd megtörténik, aminek történnie kell, az ne a sátorban történjen...